Pages

Ads 468x60px

TO a Bills-nél folytatja


Egy évre szerződtette a Buffalo Terrell Owens-t


Amint arra azért számítani lehetett, nem sokáig maradt munka nélkül Terrell Owens.

A Dallas Cowboys-tól elküldött wide receiverrel kapcsolatban először nem az érdeklődők, hanem az elutasítók jelentkeztek. Ki magától, ki a média érdeklődésére, de 48 óra leforgása alatt gyakorlatilag az NFL csapatok fele kizárta, hogy leigazolná Owens-t.
A Cowboys, ahogyan azt a másik nagynevű, elküldött játékosával, a safety Roy Williams-szel tette, Owens-t is megpróbálta először egy trade keretében elküldeni, de nem találtak rá vevőt.

TO egyébként igencsak jól járt a Buffalo Bills-zel kötött egy éves, 6.5 millió dolláros szerződéssel, ez az összeg ugyani teljes mértékben garantált, így pedig 730 ezer dollárral többet keres majd, mint amit Dallas-ban zsebre vághatott volna 2009-ben.