Pages

Ads 468x60px

Featured Posts

Tragikus szombat az NFL-ben

Borzasztó halálesetek rázták meg a ligát a hétvégén

A Kansas City védőjátékosa (kezdő LB-je), Jovan Belcher egy vita után megölte 22 éves barátnőjét, majd az Arrowhead Stadium-hoz hajtott, ahol Romeo Crennel vezetőedző, Scott Pioli GM és többek szeme láttára főbe lőtte magát. A párnak pár hónappal ezelőtt született meg közös gyermeke, a hatóságok a pontos indítékra még nem adtak választ. Belcher 25 éves volt.

Ugyanezen a napon a Browns edzőközpontjában is haláleset történt, a csapat egyik alkalmazottjának holttestét a reggeli órákban fedezték fel, öngyilkosságot követett el..

A San Francisco nyerte a védelmek csatáját

Az első félidőben az újonc Russell Wilson volt a meggyőzőbb a két irányító közül, de mivel elkapói rendre hibáztak a kritikus helyzetekben, a Seattle Seahawks nem tudott jelentős előnyre szert tenni a szünet előtt. A pihenőben Greg Roman, a San Francisco 49ers támadó koordinátora megfelelően módosította egysége játékát, amely az összesen 182 yardig jutó Frank Gore vezetésével a harmadik és a negyedik negyedben több pontot szerzett, mint a két csapat együtt az első kettőben, így a Niners győzelemmel tudta orvosolni a New York Giantstől elszenvedett megalázó vereséget, és csoportja élére állt.

A Pittsburgh továbbra is képtelen nyerni idegenben

A Pittsburgh Steelers az NFL 6. fordulójának nyitó mérkőzésén Tennessee-ben próbálta meg megszerezni az idei első idegenbeli győzelmét, de nem járt sikerrel. Hiába fordított ugyanis hatpontos félidei hátrányból, az utolsó mezőnygólkísérletét 23–23-nál elrontotta Saun Suisham, míg a Titanstől Rob Bironas nem hibázott. A Steelers szurkolóit az sem vigasztalja, hogy Ben Roethlisberger irányító klubrekordot döntött passzolt yardok tekintetében.

Megerősítették Cushing ACL-szakadását

A houstoni védelem egyik vezére kihagyja a szezon hátralévő részét.

Az eddig hibátlan mérleggel rendelkező Texans egyik kulcsjátékosa, a linebacker Brian Cushing keresztszalag-szakadást szenvedett csapata hétfői, Jets elleni meccsén, és ennek következtében sérültlistára (injured reserve) került.


Hogy mekkora veszteséget is jelent a játékos kiesése, jól mutatja, hogy nemrég maga Wade Phillips, a houstoniak defensive coordinatora tett olyan nyilatkozatot, mely szerint Cushing fontosabb láncszem a védelemben, mint a hétről hétre All-Pro formában tündöklő J.J. Watt.

Nem sokkal Cushing IR-re tételét követően a texasi csapat bejelentette Barrett Ruud (LB) leigazolását.

Santonio Holmes szezonja véget ért

Darrelle Revis után újabb kulcsjátékosát veszítette el a Jets.

A New York-iak vezetőedzője, Rex Ryan bejelentette, hogy a csapat elsőszámú elkapójának lábsérülése műtétre szorul, melynek következtében a játékos a 2012-es idény hátralévő részében már nem tud pályára lépni. A Jets így legjobb védőjátékosa után legjobb támadóját is kénytelen lesz nélkülözni.


A Holmes IR-re kerülésével megüresedő roster helyre a 49ers és a Jaguars korábbi wide receiverét, Jason Hillt igazolta le a jelenleg 2-2-es mérleggel álló gárda.